2015. június 18., csütörtök

I. rész - Absztinencia

Emily első estéjét töltötte a Bet & Breakfast nevű kiskocsmában, amely hétvégente kaszinóként is működött. Ilyenkor a nagyobb szerencsejátékosok is betévedtek, hogy a tudatlan kezdőket mindenféle sajnálat nélkül kifosszák. Ez a májusi szombat este sem volt kivétel. A levegő szinte megfagyott odabent, a pultosok éberen figyelték a játékosok kívánságait. Ha kifogyott egy pohár, azt azonnal újra kellett tölteni. A lány rendkívül hálás volt Sally-nek, a munkatársának, hogy első nap még nem kellett a pénzhajhászok közelébe mennie. A pult mögül, mosogatás közben figyelte, ahogyan az asztalt körül ülő férfiak egymás tekintetét fürkészik, hátha ki tudnak belőle olvasni valamit. Nem igazán értette, hogy mégis mire jó ez a több órát is igénybe vevő játék, amely során nagy pénzeket lehet bukni. Sosem vonzotta az ilyesfajta szenvedély, sőt semmilyen szenvedély, magát az életet is szörnyű addikciónak tartotta; hiszen függünk tőle. 
- Hogy tudnak ezek józan fejjel gondolkodni ennyi whisky után? – fakadt ki Sally a lány mellett, aki rögvest visszatért a jelenbe a gondolataiból. – De szerencsére már csak négyen vannak.
- Ők már hamar elintézik egymást – nyugtatta a lány Sally-t, aki fáradtan rákönyökölt a pultra és onnan figyelte a nagyok játékát. Emily is befejezte végre a mosogatást, így csatlakozott munkatársához. Más dolguk nem is akadt, hiszen a négy férfin és az osztón kívül már senki sem tartózkodott a pubban. Emily alaposan végigmérte a szerencsével harcolókat, egyikük sem volt számára ismerős, azelőtt még sosem találkozott velük. Hogyan is találkozhatott volna, amikor semmilyen társasági eseményen nem vett részt, jó formán csak a ruhaüzletbe járt dolgozni, illetve a sarki kis boltot látogatta napi szinten.
- Látod azt, amelyik dohányzik? – bökte oldalba Sally Emily-t, miközben csak suttogva beszélt, nehogy megzavarja a játékosokat.
- Igen, látom. Ki ő?
- Paul. Már egy fél éve idejár, de szinte mindig veszít.
- Akkor mégis, hogy tud minden hétvégén itt lenni?
- Az apja Bill Waters, övéké a fél város. A kis Paul nem szenved hiányt pénzben. – Emily elszörnyedt a gondolattól, hogy neki még másodállást is kellett vállalnia annak érdekében, hogy fent tudja tartani magát és a lakást. Persze minden sokkal egyszerűbb lenne, ha a férje, Owen nem dönt úgy, hogy részt vesz a háborúban. Most nem lenne teljesen magára utalva és élhetne a középosztálybeliek nagyszerű életét. – A mellette lévő pedig Ethan Selby - folytatta Sally. – Ő viszonylag nagykutyának számít. Ritka, hogy veszítsen. Nagyon kedves öregúr, de sosem szabad percekig üresen hagyni a poharát, különben szörnyen dühös lesz.
- Értettem – válaszolta Emily katonásan. – És ki az a fiatal?
- Valami olasz, most van itt először, de épp ő áll nyerésre. Mr. Redstone meg tudná fojtani - alig észrevehetően kuncogott.
- Ő a negyedik? A kék öltönyben?
- Igen, Arnold Redstone. Tökéletes úriember és kiváló játékos - mondta nagyokat sóhajtozva. Sally lassan már kifutott az évekből, görcsösen próbált férjet szerezni, de valószínűleg Redstone nem a legjobb választás lett volna a számára.
- Úgy tűnik, ezúttal elhagyta a szerencséje.
- Ritka az ilyen, évente talán, ha egyszer előfordul.
- Már évek óta idejár? – hitetlenkedett Emily.
- Szórakozni jár hozzánk, imádja kioktatni és a földig gyalázni a nála gyengébbeket.
- Valóban úriember akkor – jegyezte meg a lány szemöldökét felvonva.
- Az egyébként. - Nem is foglalkozott Emily kijelentésével, ő már évek óta ismeri a férfit, mégiscsak tisztában van vele, hogy milyen is. – De most megyek, úgy látom, ürülnek a poharak.
- Hagyd csak. – Emily úgy pattant fel, mint egy éhes kisgyerek, akinek éppen szóltak, hogy kész az ebéd. 
- Biztos vagy benne? 
- Persze, ma már több asztalt is kiszolgáltam; négy ember csak nem okoz gondot.
Felkapta hát az enyhén hideg whisky-s üveget és magabiztosan, de szinte lábujjhegyen a játékosok asztalához lépdelt. Azonnal szörnyű italszag csapta meg az orrát. Először az öreg Ethan Selby poharát töltötte tele, nehogy dühbe guruljon a férfi és rájött, hogy bizony a rettenetes alkoholszag az öregúrtól származik. Aztán következett Paul Waters, akinek legszívesebben az ölébe folyatta volna az egész üveg tartalmát. Ám Emily nem volt buta lány, tudta, hogy semmilyen meggondolatlan dolgot nem művelhet. Viszont a fiatal olasz újonc közelről egészen jóképű volt. Sötét haja bohókásan szétomlott a feje búbján, így jó néhány tincs az arcába lógott. Már nem is emlékszik arra, hogy mikor tekintett utoljára egy férfira férfiként. Egyszerűen képtelen volt abba belenyugodni, hogy soha többé nem láthatja egyetlen szerelmét; ő még reménykedett, egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy a férfi talán nem tér többet haza. 
Dupla ász. Emily megállt egy pillanatra és szája szinte tátva maradt. Nem sokat értett a kártyázáshoz, de azt tudta, hogy az ász szimplán is remek lap, nemhogy duplán.
- Köszönöm. – Az ismeretlen olasz férfi széles mosollyal nézett fel rá és talán ettől a váratlan kedvességtől még el is pirult a lány. Egészen addig a pillanatig fel sem tűnt neki, hogy az előző két férfi még csak meg sem köszönte a kiszolgálását. Valószínűleg ehhez még hozzá kell szoknia, számukra ő csak egy egyszerű alkalmazott, aki a kedvükben jár és lehetőleg nem zavarja meg őket játék közben.
Végül udvariasan visszamosolygott a férfira, de rögvest tovább is állt, mielőtt még észrevenné kislányos reakcióját. Ugyanakkor Arnold Redstone lapjai koránt sem voltak olyan jók, hogy bármit kezdeni tudjon velük, egy jó blöff sem lett volna elég a nyeréshez; az olasz fiút nehéz lenne átverni, ha tudja, hogy ilyen remek lapok tulajdonosa. De ez különösebben nem foglalkoztatta Emily-t, talán még örült is neki, hogy szemtanúja lehet Mr. Redstone kevés bukásai közül az egyiknek. Az ő poharát is teletöltötte, majd óvatos léptekkel elindult vissza Sally-hez, hogy a távolból figyelhesse tovább a történéseket. Alig járt még félúton, amikor a semmiből jövő ordibálás miatt ijedtében megállt. 
- Az istenit, maga tudatlan senki! – Arnold Redstone ingerülten állt fel, miközben hímzett zsebkendőjével undorodva törölgette a száját. A lány alig mert mozdulni, teljes félelemmel fordult meg, az üveg szinte reszketett a kezei között. A szemét azonnal az asztalra szegezte, amin a felborult pohárból végigfolyt a whisky, Arnold pedig valósággal füstölt a méregtől. – Hányszor kell még elmondanom, hogy absztinens vagyok?! – Emily kővé dermedte, hirtelen azt sem tudta, hogyan reagáljon. Sally nem említette neki, hogy a férfi egyáltalán nem iszik alkoholt.
- Sajnálom Mr. Redstone, én nem tudtam… - próbált mentegetőzni, ám az addig úriembernek hitt Arnold szemrebbenés nélkül a szavába vágott, miközben határozottan feléje fordult.
- Nem tudja, hogy mit jelent, igaz? – még mindig áradt belőle a düh és a megvetés. – Akkor most közlöm magával Miss? – kérdően nézett a lányra.
- Kent – válaszolta sietve.
- Miss Kent, – Emily nem törődött azzal, hogy a férfi azt hitte, ez nem a férjezett neve, hívhatta volna őt bárhogyan, csak nézze el neki ezt a félreértést. – én nem iszok alkoholt. – Arnold hangja sokkal nyugodtabb volt, eltűnt belőle a harag és a megvetés. Nem szerette, ha az emberek így látták; ingerültnek és pöffeszkedőnek, ezzel csak saját magának ártott, a hírnevének. Annak a hírnévnek, amiről Emily-nek még mindig nincs tudomása.
- Sajnálom, uram. – A semmiből Sally termett ott mellettük, aki azonnal a lány védelmére kelt. – Én vagyok a hibás, elfelejtettem Emily-t erről tájékoztatni. – Redstone csendre intette őket, majd egy erőltetett mosoly kíséretében a játékostársaihoz fordult.
- Elnézést uraim, a játék ma estére befejeződött számomra.
Emily alig akarta elhinni, hogy az imént még ordítozó férfi egyszerre kész úriemberré változott és lágy hangja szinte nyugtatóként hatott az ott lévőkre. – Fizessék ki őket! – szólt Redstone újra a lányoknak, majd kalapját felvéve, méltóságteljesen távozott a helyről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése