Emily első estéjét töltötte a Bet
& Breakfast nevű kiskocsmában, amely hétvégente kaszinóként is működött.
Ilyenkor a nagyobb szerencsejátékosok is betévedtek, hogy a tudatlan kezdőket
mindenféle sajnálat nélkül kifosszák. Ez a májusi szombat este sem volt
kivétel. A levegő szinte megfagyott odabent, a pultosok éberen figyelték a
játékosok kívánságait. Ha kifogyott egy pohár, azt azonnal újra kellett
tölteni. A lány rendkívül hálás volt Sally-nek, a munkatársának, hogy első nap
még nem kellett a pénzhajhászok közelébe mennie. A pult mögül, mosogatás közben
figyelte, ahogyan az asztalt körül ülő férfiak egymás tekintetét fürkészik,
hátha ki tudnak belőle olvasni valamit. Nem igazán értette, hogy mégis mire jó
ez a több órát is igénybe vevő játék, amely során nagy pénzeket lehet bukni.
Sosem vonzotta az ilyesfajta szenvedély, sőt semmilyen szenvedély, magát az
életet is szörnyű addikciónak tartotta; hiszen függünk tőle.
- Hogy tudnak ezek józan fejjel
gondolkodni ennyi whisky után? – fakadt ki Sally a lány mellett, aki rögvest
visszatért a jelenbe a gondolataiból. – De szerencsére már csak négyen vannak.
- Ők már hamar elintézik egymást
– nyugtatta a lány Sally-t, aki fáradtan rákönyökölt a pultra és onnan figyelte
a nagyok játékát. Emily is befejezte végre a mosogatást, így csatlakozott
munkatársához. Más dolguk nem is akadt, hiszen a négy férfin és az osztón kívül
már senki sem tartózkodott a pubban. Emily alaposan végigmérte a szerencsével
harcolókat, egyikük sem volt számára ismerős, azelőtt még sosem találkozott
velük. Hogyan is találkozhatott volna, amikor semmilyen társasági eseményen nem
vett részt, jó formán csak a ruhaüzletbe járt dolgozni, illetve a sarki kis
boltot látogatta napi szinten.
- Látod azt, amelyik dohányzik? –
bökte oldalba Sally Emily-t, miközben csak suttogva beszélt, nehogy megzavarja
a játékosokat.
- Igen, látom. Ki ő?
- Paul. Már egy fél éve idejár,
de szinte mindig veszít.
- Akkor mégis, hogy tud minden
hétvégén itt lenni?
- Az apja Bill Waters, övéké a
fél város. A kis Paul nem szenved hiányt pénzben. – Emily elszörnyedt a
gondolattól, hogy neki még másodállást is kellett vállalnia annak érdekében,
hogy fent tudja tartani magát és a lakást. Persze minden sokkal egyszerűbb
lenne, ha a férje, Owen nem dönt úgy, hogy részt vesz a háborúban. Most nem
lenne teljesen magára utalva és élhetne a középosztálybeliek nagyszerű életét.
– A mellette lévő pedig Ethan Selby - folytatta Sally. – Ő viszonylag
nagykutyának számít. Ritka, hogy veszítsen. Nagyon kedves öregúr, de sosem
szabad percekig üresen hagyni a poharát, különben szörnyen dühös lesz.
- Értettem – válaszolta Emily
katonásan. – És ki az a fiatal?
- Valami olasz, most van itt
először, de épp ő áll nyerésre. Mr. Redstone meg tudná fojtani - alig
észrevehetően kuncogott.
- Ő a negyedik? A kék öltönyben?
- Igen, Arnold Redstone.
Tökéletes úriember és kiváló játékos - mondta nagyokat sóhajtozva. Sally lassan
már kifutott az évekből, görcsösen próbált férjet szerezni, de valószínűleg
Redstone nem a legjobb választás lett volna a számára.
- Úgy tűnik, ezúttal elhagyta a
szerencséje.
- Ritka az ilyen, évente talán,
ha egyszer előfordul.
- Már évek óta idejár? –
hitetlenkedett Emily.
- Szórakozni jár hozzánk, imádja
kioktatni és a földig gyalázni a nála gyengébbeket.
- Valóban úriember akkor –
jegyezte meg a lány szemöldökét felvonva.
- Az egyébként. - Nem is
foglalkozott Emily kijelentésével, ő már évek óta ismeri a férfit, mégiscsak
tisztában van vele, hogy milyen is. – De most megyek, úgy látom, ürülnek a
poharak.
- Hagyd csak. – Emily úgy pattant
fel, mint egy éhes kisgyerek, akinek éppen szóltak, hogy kész az ebéd.
- Biztos vagy benne?
- Persze, ma már több asztalt is
kiszolgáltam; négy ember csak nem okoz gondot.
Felkapta hát az enyhén hideg
whisky-s üveget és magabiztosan, de szinte lábujjhegyen a játékosok asztalához
lépdelt. Azonnal szörnyű italszag csapta meg az orrát. Először az öreg Ethan
Selby poharát töltötte tele, nehogy dühbe guruljon a férfi és rájött, hogy
bizony a rettenetes alkoholszag az öregúrtól származik. Aztán következett Paul
Waters, akinek legszívesebben az ölébe folyatta volna az egész üveg tartalmát.
Ám Emily nem volt buta lány, tudta, hogy semmilyen meggondolatlan dolgot nem
művelhet. Viszont a fiatal olasz újonc közelről egészen jóképű volt. Sötét haja
bohókásan szétomlott a feje búbján, így jó néhány tincs az arcába lógott. Már
nem is emlékszik arra, hogy mikor tekintett utoljára egy férfira férfiként.
Egyszerűen képtelen volt abba belenyugodni, hogy soha többé nem láthatja
egyetlen szerelmét; ő még reménykedett, egy pillanatra sem fordult meg a
fejében, hogy a férfi talán nem tér többet haza.
Dupla ász. Emily megállt egy pillanatra és
szája szinte tátva maradt. Nem sokat értett a kártyázáshoz, de azt tudta, hogy
az ász szimplán is remek lap, nemhogy duplán.
- Köszönöm. – Az ismeretlen olasz
férfi széles mosollyal nézett fel rá és talán ettől a váratlan kedvességtől még
el is pirult a lány. Egészen addig a pillanatig fel sem tűnt neki, hogy az
előző két férfi még csak meg sem köszönte a kiszolgálását. Valószínűleg ehhez
még hozzá kell szoknia, számukra ő csak egy egyszerű alkalmazott, aki a
kedvükben jár és lehetőleg nem zavarja meg őket játék közben.
Végül udvariasan visszamosolygott
a férfira, de rögvest tovább is állt, mielőtt még észrevenné kislányos
reakcióját. Ugyanakkor Arnold Redstone lapjai koránt sem voltak olyan jók, hogy
bármit kezdeni tudjon velük, egy jó blöff sem lett volna elég a nyeréshez; az
olasz fiút nehéz lenne átverni, ha tudja, hogy ilyen remek lapok tulajdonosa.
De ez különösebben nem foglalkoztatta Emily-t, talán még örült is neki, hogy
szemtanúja lehet Mr. Redstone kevés bukásai közül az egyiknek. Az ő poharát is
teletöltötte, majd óvatos léptekkel elindult vissza Sally-hez, hogy a távolból
figyelhesse tovább a történéseket. Alig járt még félúton, amikor a semmiből
jövő ordibálás miatt ijedtében megállt.
- Az istenit, maga tudatlan
senki! – Arnold Redstone ingerülten állt fel, miközben hímzett zsebkendőjével
undorodva törölgette a száját. A lány
alig mert mozdulni, teljes félelemmel fordult meg, az üveg szinte reszketett a
kezei között. A szemét azonnal az asztalra szegezte, amin a felborult pohárból
végigfolyt a whisky, Arnold pedig valósággal füstölt a méregtől. – Hányszor
kell még elmondanom, hogy absztinens vagyok?! – Emily kővé dermedte, hirtelen
azt sem tudta, hogyan reagáljon. Sally nem említette neki, hogy a férfi
egyáltalán nem iszik alkoholt.
- Sajnálom Mr. Redstone, én nem
tudtam… - próbált mentegetőzni, ám az addig úriembernek hitt Arnold
szemrebbenés nélkül a szavába vágott, miközben határozottan feléje fordult.
- Nem tudja, hogy mit jelent,
igaz? – még mindig áradt belőle a düh és a megvetés. – Akkor most közlöm
magával Miss? – kérdően nézett a lányra.
- Kent – válaszolta sietve.
- Miss Kent, – Emily nem törődött
azzal, hogy a férfi azt hitte, ez nem a férjezett neve, hívhatta volna őt
bárhogyan, csak nézze el neki ezt a félreértést. – én nem iszok alkoholt. –
Arnold hangja sokkal nyugodtabb volt, eltűnt belőle a harag és a megvetés. Nem
szerette, ha az emberek így látták; ingerültnek és pöffeszkedőnek, ezzel csak
saját magának ártott, a hírnevének. Annak a hírnévnek, amiről Emily-nek még
mindig nincs tudomása.
- Sajnálom, uram. – A semmiből
Sally termett ott mellettük, aki azonnal a lány védelmére kelt. – Én vagyok a
hibás, elfelejtettem Emily-t erről tájékoztatni. – Redstone csendre intette
őket, majd egy erőltetett mosoly kíséretében a játékostársaihoz fordult.
- Elnézést uraim, a játék ma
estére befejeződött számomra.
Emily alig akarta elhinni, hogy az imént még ordítozó férfi egyszerre kész úriemberré változott és lágy hangja szinte nyugtatóként hatott az ott lévőkre. – Fizessék ki őket! – szólt Redstone újra a lányoknak, majd kalapját felvéve, méltóságteljesen távozott a helyről.
Emily alig akarta elhinni, hogy az imént még ordítozó férfi egyszerre kész úriemberré változott és lágy hangja szinte nyugtatóként hatott az ott lévőkre. – Fizessék ki őket! – szólt Redstone újra a lányoknak, majd kalapját felvéve, méltóságteljesen távozott a helyről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése