Hosszú idő után hétfőn Mrs. Tildy
meglátogatta Emily-t a boltban. Az időjárás borongósnak és esősnek bizonyult,
de az idős hölgy úgy gondolta, nem árt egy kicsit kimozdulnia és sétálni egyet
a városban. Mrs. Tildy jómódú asszony hírében állt, a férje építkezési
vállalkozást működtetett még fénykorában, amiből kellőképpen meggazdagodtak.
Egyetlen lányuk született, aki mindenből a legjobbat kapta, de mégis kiváló
nevelésben részesült.
Mrs. Tildy azonban már elfáradt,
nem volt ereje arra, hogy mindennap dolgozni járjon a boltba, pontosan ezért
alkalmazta Emily-t, akit szinte lányaként szeretett.
- Jaj, én kicsi Emily-m, olyan
fáradtnak tűnsz, pihensz te eleget? – kérdezte a hölgy, miközben megsimította a
lány puha arcát.
- Ne aggódjon értem, asszonyom, a
vasárnapjaim még mindig szabadok, így akkor van egy kis időm magamra is. – Mrs.
Tildy megrázta a fejét.
- Tudod, hogy nagyon szeretem
Owent, de már féléve semmi hír róla.
- Vissza fog jönni! – szakította
félbe Emily határozottan, nehogy folytassa mondandóját.
- Nem tudhatod biztosra.
- Nézze, Mrs. Tildy, ha teljesen
biztos lennék abban, hogy soha többé nem tér vissza, akkor sem futnék más férfi
karjaiba.
- Nem is mondtam, hogy ilyesmit
tégy, csak próbálj meg nyitott maradni a lehetőségekre. Fiatal vagy még és
szép, bármelyik úriember szívesen viselné a társaságodat. Okosabb és
értelmesebb vagy a legtöbb pénzben fürdőző mihaszna cafkánál. – Az öreg hölgy
irtózott a sekélyes, butácska lányoktól, főleg azért, mert azoknak mindig sikerült remek férjeket fogniuk.
- Ez nagyon kedves Öntől, igyekszem
észben tartani – mondta a lány egy halvány mosoly kíséretében. Nem szeretett
erről beszélni, ő is tudta, hogy egy idő után már tényleg nem fogja bírni
egyedül. Ráadásul a családalapítás is nehezen megy férfi nélkül, már pedig
Emily úgy érezte, hogy lassan annak is eljön az ideje.
- Emily, drága, idehoznád azt a
ruhát, amit múltkor félretettem Margot lányomnak? – Emily szívesen eleget tett
a hölgynek, így rögvest a raktárba eredt azért a gyönyörű szép ruháért,
amelynek oly selymes volt a tapintása, a tökéletes szabásáról pedig árulkodott,
hogy szorgos kezek dolgoztak rajta. Emily megállt a raktárban lévő tükör előtt,
a ruhát pedig magához igazította. A sötét arany színű anyag kiemelte barna
szemeit, a hajához is remekül passzolt, mintha csak neki készítették volna.
Bárcsak az övé lehetne és megmutathatná, hogy valójában milyen csinos és egy
ilyen szép ruhában bármelyik előkelő partira beengednék, nem vallana szégyent.
Ugyanakkor borsos ára miatt még csak álmodozni sem mert egy ilyesfajta
lenyűgöző darabról. Egy nagy és szomorú sóhaj közepette visszahelyezte a ruhát
a vállfára. Odakintről behallatszódott Mrs. Tildy hangja és éles kacagása.
Emily sietve visszarendezte a többi ruhát, nehogy sokáig kelljen várakoznia a
betévedt vásárlónak.
- Milyen rég láttalak! Hogy megy
sorod? – az idős hölgy hangja tele volt izgatottsággal, Emily pedig próbált,
minél hamarabb visszaérni. A raktárból kilépve az elkerített öltöző részlegen
bukdácsolt keresztül, aztán onnan szinte kirohant az előtérbe, ahol rögvest
megtorpant, mikor meglátta Arnold Redstone-t Mrs. Tildy-vel kacarászni.
Igyekezett minél gyorsabban és majdhogynem észrevehetetlenül a kassza mögé
sétálni, de persze mindez lehetetlen volt.
- Ó, Arnold, hadd mutassam be neked
ezt a nagyszerű lányt: Ő itt Emily Kent. – Redstone levette a kalapját, a
fejével pedig biccentett egyet a lány felé.
- Nagyon örülök, Mrs. Kent.
- Akárcsak én, Mr. Redstone. –
Emily olyannyira zavarban volt, hogy azt hitte, menten elájul. Szerencsére Mrs.
Tildy nem hagyott nekik időt bájcsevejre, ugyanis azonnal folytatta mindazt,
amit korábban Emily megzavart.
- Arnie volt a legaranyosabb
kisfiú, akit valaha láttam. Volt a kertünkben egy hatalmas almafa – Mrs. Tildy
a lány felé fordult és úgy magyarázott tovább. – Arnie pedig átjött, hogy
elmesélje, mi történt az iskolában, aztán mindig kapott egy szép, nagy piros
almát.
- Valóban így történt. – Arnold
csak mosolygott, míg Emily meg sem tudott szólalni a meglepődöttségtől. – Hogy van
Mr. Tildy egészsége? – váltott komolyabb témára a férfi.
- Eli nagyon jól megvan. Egy kicsit
fáj a lába, az unokák pedig minden nap lefárasztják. – Újabb felhőtlen kacaj
töltötte be a bolt a légterét, miközben Emily arcára erőltetett egy félmosolyt;
nem igazán tudta elhinni, amit látott.
- Asszonyom, itt a lánya ruhája –
nyújtotta át a pulton az aranybarna ruhát a lány, amelyet az idős hölgy azonnal
magához ragadott.
- Megyek is, Margot-nak megígértem,
hogy még ebédidő előtt látogatom meg. – Mrs. Tildy elindult az ajtó felé,
útközben még megpaskolta Redstone vállait. – Örülök, hogy láttalak Arnold,
gyakrabban benézhetnél.
- Úgy lesz, Mrs. Tildy – nyugtázta
a férfi, az asszony pedig távozott a boltból.
A levegő szinte megfagyott, Arnold
közelebb lépett a pulthoz, majd kalapját ráhelyezte arra. Aztán határozottan
Emily-re nézett és egy széles mosoly kíséretében bólintott egyet.
- El kell ismernem, Mrs. Kent,
kiválóan teljesítette a pénteki próbát.
- Nem értem, mire gondol –
érdeklődik a lány, bár nem teljesen biztos abban, hogy tudni szeretné a
választ.
- Nem tudhattam biztosra, hogy
mennyire ismeri a lapokat.
- Szóval mindvégig tisztában volt
azzal, hogy vesztésre áll? – förmedt rá Emily. Viselkedésével még saját magát
is meglepte, ám a férfinak tetszett, hogy végre felemelte a hangját.
- Néha szükséges a bukás ahhoz,
hogy később győztesként távozhassunk – felelte lágyan. – Nagyszerű párost
fogunk alkotni, most már semmi kétségem efelől. – kalapját méltóságteljesen a
fejére tette és elindult az ajtó felé, ahol még váratlanul megfordult egy
mondat erejéig. – Remek eszköz a határozottság, érdemes gyakrabban élni vele. –
Mire Emily reagálni tudott volna, a férfi már eltűnt a zajos utcai homályban.
Eközben a Bet & Breakfastben az
olasz ifjonc és társai gyűltek össze egy kis megbeszélésre. Az asztalnál négy
férfi foglalt helyet: Vittorio Lanzani, Paul Cutler, Burt Healy és Larry Ames.
Mindannyian kispályásnak számítottak, ezért szerettek volna feljebb kerülni a
ranglétrán. Vittorio volt a legfiatalabb a maga harminc évével, a többi
úriember már bőven a negyvenet taposta. Talán Lanzani volt a legkevésbé
tapasztaltabb mégis ő bizonyult a legértelmesebbnek. Már kész tervvel állt a
társai elé.
- Uraim, ideje cselekednünk! – zavarta
meg az olasz a kaotikus beszélgetést, miközben Sally csípőjét rázva haladt el
mellettük. – A háború immár véget ért országunk pedig remekül szerepelt a
megmérettetés során, erre igazán büszkék lehetünk. Viszont ez bennünket nem
feltétlen érint, így hát mostantól szeretném, ha megbeszéléseink témái nem a
véres harcok és a formás idomú hölgyek lennének. – A férfiak egyszerre
mordultak fel bosszúsan, ám helyeselve bólogattak. – Az a hír járja, hogy egy
éven belül életbe lép a szesztilalom.
- Az a senkiházi demokrata Wilson
már megint nem tudja hol a határ! – csattant fel Burt Healy, miközben cigarettáját
keményen a hamutartóba döngölte.
- Azt rebesgetik, hogy a nők is
szavazati jogot kapnak hamarosan – jelentette ki nyugodtan Larry Ames.
- A nők nem arra valók, hogy gondolkodjanak –
mormogta az orra alá Healy.
- Uraim, kérem! – Lanzani nem bírta
tovább hallgatni őket. – Inkább térjünk át az üzletre. A szesztilalom egy
újfajta lehetőséget nyit meg számunkra. New York nem lenne az igazi alkohol
nélkül, ezt mindenki nagyon jól tudja, ezért nyitnunk kell külföldre. Mexikó az
elsődleges cél, de jobban szeretnék Európával kapcsolatba lépni, a mexikói áru
olcsó, ám a minősége közel sem megfelelő az elvártnak. Még Kanadát is
számításba vehetjük, de ők túl drágán adnak mindent, viszont import
szempontjából kézenfekvőbb lenne.
- És mindezt, hogyan tervezed
véghezvinni? – érdeklődött Paul Cutler, aki eddig csendben szívta cigarettáját.
- Kevesek vagyunk mindehhez, ezt én
is tudom, ezért úgy gondoltam, be kellene vonnunk egy már jártasabb személyt.
- Ki lenne az? – kérdezte Ames.
- Arnold Redstone.
- Persze – büfögte Healy. – Arnold
Redstone nem hogy üzletet nem kötne velünk, de még csak a közelünkbe sem
kívánkozna. Fiacskám, ez eleve veszett ügy. A szesztilalom bevezetése még így
sem biztos, felesleges jó előre betermelnünk ennyi alkoholt, amely jelenleg
csak deficittel járna.
- Mr. Healy, természetesen az
elraktározott likőrökből nem most jutnánk profithoz, ám Arnold Redstone remek
partner.
- Golyó kéne a fejébe inkább –
köpte oda Healy.
- Hogyan kívánsz kapcsolatba lépni
vele, Vittorio? – ezúttal Larry Ames kíváncsiskodott. Ames volt a másik értelmesebb
tagja a csapatnak.
- Hétvégente gyakran kártyázom itt
vele. A következő alkalommal megemlítem neki az ajánlatom. - A többi férfi is
belenyugodott Lanzani felvetésébe, hiszen tudták, hogy nincs más választásuk,
ki akartak törni, de ahhoz áldozatot kellett hozniuk.
A megbeszélés után Vittorio és
Larry együtt sétáltak az autóikhoz. A két öltönyös úriember még elszívott
egy-egy cigarettát, miközben négyszemközt is megvitatták az ötletet.
- Mi a konkrét terved Redstone-nal?
- Bekönyörgöm magam az üzletébe,
minden piti melót megcsinálunk, hogy a kegyeibe fogadjon.
- Biztosan megéri ez nekünk? –
fújta a füstöt Ames jó magasra.
- A későbbiekben mindenképp.
- Nem pártolom Healy kijelentéseit,
de Redstone fejében én is szívesen látnék egy golyót.
- Nem kell aggódni – mosolyodott el
az olasz. – Miután kellőképpen beépültem a csapatába, akár mindannyian golyót
ereszthetünk a fejébe.
- Át akarod venni a helyét? –
kérdezte meglepődve az alacsony Larry.
- Át fogom venni, enyém lesz New
York – válaszolta Lanzani, cigarettáját pedig látványosan a földre dobta, majd
erősen a betonba taposta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése