2015. augusztus 17., hétfő

VI. rész - Tánc

Sally szívesen feláldozta a csütörtöki ebédszünetét annak érdekében, hogy kolléganőjének segítségére legyen. Azelőtt még sosem járt Mrs. Tildy boltjában, ami koránt sem volt meglepő csekély jövedelmét tekintve. Örömkönnyek gyűltek a fiatal lány szemeibe, mikor meglátta azt a temérdek méregdrága női ruhát. Kezeit végighúzta mindegyiken, mintha ezzel a mozdulattal az összeset a sajátjának tudhatná. Ujjai gyengéden érintették a finom anyagokat, egy-egy csipkénél megremegtek a gyönyörűségtől. Abban a néhány pillanatban Sally úgy érezte, hogy ő bizony mennybe ment s minden álma, amely a földi élet során nem valósulhatott meg, ezúttal beteljesedni látszott.
- Szerintem neked nincs is szükséged férfira – jegyezte meg Emily élcelődve.
- Nincs? – csattant fel Sally és visszatért a túlvilági álmodozásából.
- Innen bármelyik ruha maradéktalanul boldoggá tudna tenni téged.
- Tulajdonképpen igazad van – helyeselt a lány. – De mégis szükségem van egy remek férfira, aki kifizeti nekem ezeket a csodaszép darabokat – kezeivel játékosan végigzongorázott az egyik állványon lógó ruhákon. Emily hangosan felkacagott barátnője megjegyzésén. – Ezt már szeretem – mosolygott Sally. – Lássunk is hozzá a nagy harci feladathoz. Milyenre gondoltál?
- Nem tudom. – Emily megrázta vállait. Nem igazán volt tisztában azzal, hogy mi számít éppen divatosnak és mi az, amit mondjuk egyáltalán nem illik viselni egy efféle összejövetelen.
- Redstone mit mondott, milyen parti lesz? – érdeklődött tovább a lány.
- Egy előkelő partinak nevezte, tele fontos emberekkel – válaszolta Emily unottan, közben letelepedett az egyik székre, amely a kísérő vendégeknek szolgált.
- Fényűzés, csupa csillogás lesz minden – Sally teátrális mozdulatokkal járta körbe Emily-t, miközben beszélt. – A férfiak mind fekete-fehérben lesznek, mint valami elsőáldozáson vagy bar mitzvah-n, teljesen mindegy – egy pillanatra megállt, majd vállat vonva folytatta. – A lényeg, hogy nem a származáson lesz a hangsúly, sokkal inkább a pénzen. A nagyon sok pénzen. Arnold bizonyára remekül fog festeni – kalandozott el.
- Sally, kérlek! – Emily csupán üzlettársként tekintett Redstone-ra, ezért próbálta figyelmen kívül hagyni munkatársa éles megjegyzéseit a férfi kinézetével kapcsolatban.
Arnold különben is teljes ellentéte volt a férjének. Owen mindig is az a kisfiú volt, akit még régen megismert, igyekezett a feladatokhoz felnőni, az akadályokat könnyűszerrel átvészelni. A család volt számára az elsődleges, minden mást háttérbe helyezett, kivéve, amikor úgy döntött, hogy részese akar lenni a nagy világháború történéseinek. És mindez éppen akkor zajlott, amikor már elhatározták, hogy tovább gyarapítják a családot. Owen volt a legboldogabb ember akkor, ám néhány hét múlva minden megváltozott. Emily szörnyen aggódott férje miatt, ugyanakkor gyűlölte is, hogy képes volt arra, hogy ott hagyja őt csakúgy.
- Semmi Sally! Arnold igenis jó parti, elismerhetnéd végre. – Sóhajtot egy nagyot, majd leült barátnője mellé. – Voltaképpen majd szétvet az irigység, hogy téged hívott el, nem pedig engem.
- Én nem akartam, hogy ez történjen – mentegetőzött azonnal Emily. – Ha szeretnéd, beszélek vele és elmondom neki, hogy te sokkal megfelelőbb lennél egy ilyen eseményre.
- Jaj, ne butáskodj már! – horkant fel Sally s kezével a lány combjára csapott. – Te sokkal értelmesebb vagy bármelyik úrinőnél, nem véletlen, hogy téged nézett ki magának. Hihetetlenül intelligens vagy és gyönyörű, nem mellesleg a szád sem jár feleslegesen, mint például most az enyém – nevetett. – Tudatában van annak, hogy nem fogsz szégyent hozni rá.
- Nem is tudom – nyögte összezavarodva Emily. – Hiszen még alig váltottunk csak néhány szót, mégis honnan tudta volna leszűrni, hogy milyen is vagyok.
- Jaj, aranyom! A kisugárzásoddal megbabonáztad őt. – Mindkettejük ajka mosolyra húzódott, ám Emily még mindig nehezen tudta elfogadni helyzetét.
- Azt sem tudom, hogy egy ilyen partin, mit illik viselni, vagy egyáltalán a hajammal mi a fenét kezdjek – fújta kétségbeesetten. – Feltűzzem vagy hagyjam leengedve? Ha feltűzöm, az olyan egyszerű megoldásnak tűnik, ha leengedem, akkor meg úgy nézek ki, mint egy vidékről érkezett agrárcsemete.
- Túl aggódod. Egyébként tűzd fel, mert az elegáns.
A ruhaválasztás már könnyebben ment. Megegyeztek abban, hogy a fekete színt semmiképp sem részesítik előnyben, hiszen nem temetésről volt szó. A selymet, mint anyagot is elvetették, az túl cicomás volt, túlságosan is a csillogást tükrözte és mindemellett nagyon nehéz kibírni, hogy az ember ne azt simogassa egész este rendkívüli tapintása miatt. Végül egy aranybarna mellett döntöttek, amely Mrs. Tildy lányának a ruhájához volt hasonló. Elegáns, nem túl pompás, de mégis látszott rajta, hogy nem egy-két dollárba került a sarki turkálóban.

Emily idegesen tördelte a kezét az Atlantic City-be vezető úton. Arnold nem tartott vele, ő már korábban odautazott üzleti ügyek miatt, így egy kocsit küldetett a lányért. Szörnyen izgult és félt is, különös érzések keveredtek benne és titokban alig várta, hogy Redstone meglássa őt abban a káprázatos ruhában. Amint az összejövetelt adó házhoz értek, Emily émelyegni kezdett és úgy érezte, rögvest elájul. Irtózott a gondolattól, hogy be kell sétálnia annyi ismeretlen ember közé. Talán észreveszik rajta, hogy nem is közéjük való és kigúnyolják. Az ajtónál egy idősödő férfi üdvözölte őt elsőként, aki minden bizonnyal az érkező vendégeket fogadta. Elvette tőle a kabátját, majd egyenesen felvezette az emeletre. A földszint csendes volt, csak a konyhalányok és a pincérek futkostak idegesen ide-oda. A lány még sosem járt ehhez fogható házban. Hatalmas volt. Míg felfelé haladtak a lépcsőn, a falon rengeteg családi képet tudott megcsodálni. Mindegyikről a gazdagság árulkodott. Aztán amikor végre felértek, egy nyitott ajtó fogadta őket, ahol Emily meglátta azt a jó néhány szintén rengeteg pénzt sugárzó emberi alakot. Mindenki gyönyörű ruhákban tündökölt.
- Erre, kisasszony! – szólt neki az idősödő férfi és kezével az ajtó felé irányította őt. Emily összeszedte minden bátorságát és elindult a többi ember közé. A terem óriási volt, a végében pedig egy konkrét zenekar adta a vidám hangulatot. Az emberek kisebb csoportba rendeződtek, mindegyikük kezében egy-egy pezsgőspohár volt, valami finomsággal megtöltve. A lány lázasan kereste párját, ám sehol sem találta. Próbált kedvesen mosolyogni, hogy leplezze izgatottságát és félelmét.
- Mrs. Kent? – Emily végre fellélegzett, egy ismerős hang szólította meg őt a háta mögül.
- Mr. Lanzani! – a lány hangja meglepődöttséggel teli volt. Nem számított arra, hogy Arnoldon kívül mást is ismerni fog.
- Nahát, Mrs. Kent! – a férfi sem leplezte, hogy váratlanul érte kettejük találkozása. – Nem is említette, hogy vannak ismerősei Atlantic City-ben.
- Mert nincsenek. Igazából csak elkísértem az egyik – Emily megakadt, nem tudta, hogyan nevezze meg Redstone-t. Barátjának nem hívhatta, mert az nem lett volna helyénvaló, ha azt mondja, hogy az üzlettársa, az még több kétértelmű gondolatot vont volna maga után.
- Mr. Lanzani! – Egy újabb ismerős hang mentette meg a lányt a kínos próbálkozásától.
- Mr. Redstone! – az olasz fiú hangján ismét a meglepődöttség érződött.
- Mrs. Kent! – Arnold ezúttal Emily-hez fordult, akinek az egyik kezét a sajátjába vette, majd az ajakihoz emelte, hogy köszöntse a lányt. – Nem is mondta, hogy Ön is részt vesz Mr. Robertson partiján – fordult a férfi Vittorio-hoz.
- Csak ma délelőtt vált biztossá, hogy meg tudok jelenni – válaszolta az olasz határozottan. Tapintható volt a feszültség kettejük között, ezért Lanzani jobbnak látta, ha távozik. – Örülök, hogy találkoztunk, Mrs. Kent. Igazán gyönyörű ebben a ruhában – Emily pironkodva köszönte meg a férfi bókját. – További szép estét Önöknek! – köszönt el végül és már ott sem volt.
- Jöjjön, bemutatom Önt néhány barátomnak. – Arnold kissé megemelte jobb karját, hogy a lány belé tudjon kapaszkodni. Eddig még egyszer sem kerültek ilyen közel egymáshoz. Emily-t valami igazán különös érzés járta át. A férfi mellett biztonságban érezte magát végre, de talán csak azért, mert ő volt az egyetlen, akit ismert. Redstone közölte a lánnyal, hogy ezúttal Miss Kentnek fogja őt szólítani annak érdekében, hogy mindenféle kínos kérdést elkerüljenek. Emily nem is tiltakozott, ő is jobbnak látta, ha mások azt gondolják, hogy még férjezetlen. Arnold szívesen mutatkozott a lánnyal, ráadásul végre megbizonyosodhatott arról is, hogy Emily nem csak egy egyszerű bolti eladó. Az esze nagyon is a helyén volt, olyannyira, hogy beszélgető partnereit többször is elkápráztatta határozott véleményével. Még maga Redstone is meglepődött a lány rátermettségén, hiszen odahaza nem igazán nyitotta ki a száját, csak ha nagyon muszáj volt.
Később Emily szemügyre vette az erkélyt is. Arnold éppen fontos üzleti ügyekről tanácskozott, így nem kívánt belefolyni a társalgásba, nehogy ártson a férfi kapcsolatainak. Az erkély is hatalmas volt és legalább annyira fényűző, mint az egész lakás. A lány a kőből készült korláthoz sétált és onnan figyelte az óceánt, illetve a korzón karonfogva sétáló embereket. Már harmadik pohár pezsgőjét kortyolgatta és el is döntötte, hogy ennyi bizony elég lesz neki, mert már kóválygott egy kissé a feje. Megfordult, hogy körülnézzen az erkélyen is, hátha Vittorio ott van még és elszórakoztatja őt, amíg egyedül kell lennie. De a szeme valaki egészen máson akadt meg. Arnold bent a teremben beszélgetett, nem messze az erkélytől. Emily tökéletesen rálátott a férfira, aki úgy tűnt rendkívül belemerült partnere mondandójába. Kezében egy csészét tartott, egész este csak teát kortyolgatott, nem túl meglepő módon. A lánynak eszébe jutott, hogy barátnője, Sally még ruhaválasztás közben dicsérte Arnold külsejét. Elmosolyodott a felidézett emlék miatt, és ahogyan végignézett a férfin, utólagosan kénytelen volt egyetérteni Sally-vel. Redstone tetőtől talpig úriember volt, ezt nem lehetett túlmagyarázni, csak a vak nem vette észre. Úgy tűnt ezúttal Emily is kilépett a vakok sorából, s Arnoldra férfiként tekintett. Már percek óta figyelte őt, miközben elkalandozott, de végül pillantása találkozott a férfiéval. Szerette volna tekintetét más irányba terelni, de képtelen volt rá, a sötét szemek fogva tartották az övét. Pár pillanat múlva Redstone elnézést kért beszélgetőpartnerétől és egyenesen Emily felé vette az irányt. A lány idegességében újra az óceán felé fordult és úgy várta a férfi közeledtét. Arnold óvatosan megérintette Emily derekát, aki egy mosollyal üdvözölte az üzlettársát. Üzlettárs. Erőteljesen próbált ennél a megnevezésnél maradni.
- Igazán restellem, hogy ilyen hosszasan magára hagytam – kért elnézést a férfi.
- Nem számít – válaszolta Emily egy újabb mosoly kíséretében.
- Fázik? Azt hiszem, ideje indulnunk. – Arnold nem várta meg, míg a lány válaszolt. Karját ismét felajánlotta neki és így távoztak a partiról. Egy közel két órás autóút várt rájuk hazáig, ezért a férfi szinte kötelezte Emily-t, hogy aludjon az úton, mivel már amúgy is későre járt. Így is tett, egészen New Yorkig húzta a lóbőrt, de mielőtt még a lakásához értek volna, Redstone felébresztette, hogy legyen ideje összeszednie magát. Amint az autó megállt a ház előtt, Emily egy fájdalmas sóhajjal konstatálta, hogy zuhog az eső. Arnold nem tétovázott sokáig és szinte azonnal felajánlotta neki, hogy egy esernyővel elkíséri az ajtóig. Emily bedugta a zárba a kulcsot, de mielőtt még kinyitotta volna az ajtót, visszafordult a férfihoz, aki türelmesen tartotta az ernyőt felettük.
- Örülök, hogy elkísérhettem Önt ma este - vallotta be pironkodva.
- Én örülök, hogy elfogadta a meghívásomat – válaszolta Redstone.
Csak álltak egymással szemben teljes csendben, ami különösképp nem volt kínos egyáltalán. Valami ott lebegett közöttük, valami megmagyarázhatatlan, aminek következtében egyiküknek sem tűnt fel a percek óta tartó szótlanság. Körülölelte őket ez a furcsa pillanat, s úgy tűnt örökre az esernyő alatt maradnak, ha egyikük sem szólal meg. Végül Emily-nek tűnt fel ez a fura semmi, ami közöttük zajlott.
- Akkor jövőhéten találkozunk – jelentette ki a lány, ám mielőtt megfordulhatott volna, Arnold szavai szinte megdermesztették őt.
- Igazán gyönyörű volt ma este, Mrs. Kent. – Egész este arra várt, hogy a férfi megdicsérje őt, de addig a pillanatig egyszer sem tette.
- Köszönöm, uram – felelte pironkodva. – Csak egy valamit sajnálok – Emily bátorságot vett magán és úgy döntött megemlíti azt az egy dolgot, amely az este folyamán nem történt meg, pedig voltaképpen ezért hívta el őt a férfi.
- Nocsak, mi lenne az? – kíváncsiskodott azonnal Arnold.
- Hogy elmaradt az a bizonyos tánc. – Arca kipirult, ajkait pedig erősen összeszorította zavarában.
- Ígérem, hamarosan bepótoljuk – mondta a férfi a jellegzetes félmosolya kíséretében. – Jó éjt, Mrs. Kent!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése