II. rész - Tisztességes ajánlat

Emily unottan könyökölt az asztalra Mrs. Tildy ruhaszalonjában és várta, hogy végre betoppanjon egy vásárló. Hétfőnként általában nincs túl nagy tolongás és főként csak délután térnek be a vevők. Mrs. Tildy boltja az egyik legközkedveltebb volt a városban, ugyanis a jómódúak szívesen töltötték itt a szabadidejüket, illetve előszeretettel költötték a pénzüket is, az üzletvezető legnagyobb örömére. Emily nem bánta, hogy a sok szép ruha között kellett lennie minden nap, ilyen gyönyörű és drága ruhákat úgysem fog soha a saját szekrényében látni.

Ebédidőben elővette a kis dobozkáját, amiben az előző napi maradék főztjét vitte el. Próbált enni, de alig bírt néhány falatot legyűrni a torkán, folyamatosan a férje járt az eszében, hogy vajon mi lehet vele, él-e még. A gondolatra összeszűkült a gyomra, így kénytelen volt végleg félretenni az ételt. Viszont az egészben az volt a legrosszabb, hogy hiába várakozott és hiába reménykedett, ezek számára nem voltak jövedelmezők, nem jutott előrébb; és tudta, hogy számolnia kell azzal a lehetőséggel, hogy a férje soha többé nem tér haza. Tudta, hogy ezt is számításba kell vennie a saját érdekében, akármennyire is fájt.

Ezenfelül ott volt a szombat esti incidens a Bet & Breakfastben, azóta sem tudta elfelejteni Arnold Redstone arcát, azt az arcot, amely olyannyira dühös volt, de sokkal inkább a megvetés áradt róla; így még soha senki sem nézett Emily-re. A lány olyan félelmet érzett abban a pillanatban, hogy legszívesebben apró méretűre zsugorodott volna, hogy teljesen eltűnjön a férfi elől és soha ne találja meg őt újra. Az egész teste remegett attól a kioktató hangnemtől, amit Redstone intézett hozzá. Még mindig ott zúgott a fülében a hangja, nem tudta kiverni a fejéből.

Az étvágya végképp elhagyta, olyan távolságokba vándorolt, ahonnan már senki sem tudta volna visszahozni azt. Ráadásul a délután folyamán az eső is eleredt, afféle késő tavaszi, már-már kora nyári zápor lepte meg a New York-i lakosokat. Emily pedig otthon felejtette az esernyőjét, mivel reggel, amikor munkába ment, még gyönyörűen sütött a nap, ezért meg sem fordult a fejében, hogy esetleg szüksége lenne rá. A boltot bezárta öt órakor, de aztán még várt néhány percet, ám mindhiába, az eső nem hagyott alább. Kénytelen volt elindulni, bár próbálkozott a házak falához tapadni szorosan, hogy lehetőleg minél kevésbé ázzon meg, nem túl sok sikerrel járt. Még fél úton sem tartott, amikor az eső olyannyira zuhogni kezdett, hogy a falhoz simulás sem nyújtott már semmilyen védelmet számára. Kinézett magának egy viszonylag olcsó kis boltot a túloldalon, hogy legyen hová bemenekülnie a teljes elázás elől. Ám mielőtt az úttestre lépett volna, egy autó állt meg mellette. Alaposan szemügyre vette a sofőrt, de egyáltalán nem volt ismerős az arca. A férfi még csak rá sem nézett, bámult maga elé.

- Miss Kent? – szólt ki egy hang a hátsó ülésről. Emily egy sietős pillantást vetett a hang felé, hiszen meglepte, hogy az illető tudta a nevét. A másik férfi kalapot viselt, tökéletesre vasalt sötét zakója finoman ráfeszült a felsőtestére, vörös csokornyakkendője pedig arról árulkodott, hogy csakis valamilyen fontos ember lehet. Aztán Emily az arcát is szemügyre vette, de kár volt, azonnal félelem járta át az egész testét. A hátsó ülésen Arnold Redstone ült, aki ezúttal kedvesen mosolygott rá. – Hová tart?

Emily továbbra sem mozdult, teljesen ledermedt. A férfi a hangja melegséget árasztott és olyan megnyugtató volt, hogy talán a lány félelme is eltűnt.

- Hazafelé – válaszolta sietve, nehogy Redstone észrevegye a rajta uralkodó vegyes érzelmeket.

- Nos – a férfi kinyitotta a kocsi ajtaját – akkor szálljon be, kérem. Hazaviszem. – Emily tétovázott, hiába tűnt Arnold ezúttal kedvesnek, talán nem a legjobb ötlet, egy autóba ülni vele.

- Köszönöm, inkább sétálnék – mondta egy halvány mosoly kíséretében. A sofőr szemmel láthatólag kevésbé szívlelte ezt a kis bájcsevejt, nagyokat fújtatott és folyamatosan fészkelődött.

- Ugyan már, Miss Kent. Így is többet tartózkodott az esőben a kelleténél. – A férfi már szinte zavarba ejtően sokat mosolygott. Emily pedig egyre inkább csak ázott.

- Igazán nem szeretnék a terhére lenni Mr. Redstone.

- Szálljon már be az istenverte kocsiba! – ordított a lányra a sofőr. Emily megtorpant, pedig már fontolóra vette, hogy beül, nem akart tovább ázni.

- Charlie, kérlek. – Arnold csendesen intette nyugalomra a férfit, aki nagyot sóhajtott, majd újra maga elé meredt, de az arca szinte égett a dühtől. – Elnézést, Miss Kent, – egy újabb mosolyt intézett lány felé. – Üljön be, kérem, nem szeretném tovább nézni, ahogyan egyre jobban ázik. – Emily ezúttal hallgatott a férfira és beszállt az autóba. – Hová vigyük?

- Nyugati 57.

Miután elindultak, egyikük sem szólt egy szót sem, csend honolt a járműben, amely egy kissé megrémisztette a lányt. Folyamatosan a szombat este járt a fejében, ahogyan a férfi éktelen dühét egy pillanat alatt rászabadította. Talán bocsánatot kellene kérnie. Gyorsan elhessegette a gondolatot, még csak megszólalni sem mert.

- Tudja, Miss Kent, szörnyen restellem, ami a kis kaszinóban történt. – Arnold nem nézett Emily-re, az utcán sétáló esernyős embereket figyelte.

- Az én hibám volt – mentegetőzött azonnal a lány, de a férfi kezével csendre intette őt.

- Legközelebb tejet vagy teát hozzon, és akkor elkerüljük a hasonló konfliktusokat. – Emily egy erőltetett mosollyal nyugtázta Redstone szavait, aztán az autó leparkolt a háza előtt, a sofőr pedig leállította a jármű motorját. – Azt hiszem, meg is érkeztünk Miss Kent.

- Mrs. Kent – Még Emily-t is meglepte erőteljes kijelentése. Nem bírta tovább hallgatni, hogy a férfi nem helyesen szólítja őt.

- Ó, tehát férjnél van. – Arnold meglepődve jelentette ki. – Milyen területen dolgozik a férje? – érdeklődött.

- Katona, még Európában tartózkodik.

- Micsoda nemes lélek, védi a hazáját. – Redstone és a sofőr szinte gúnyosan nevettek fel. Emily nem igazán értette. – Mondja csak, Mrs. Kent, mennyit keres hetente? – A lányt meglepték a férfi szavai, hirtelen azt sem tudta, mit mondjon.

- Nos, minden tiszteletem az Öné, de úgy vélem, ez nem tartozik magára. – Redstone egyetértően bólintott, aztán egy kicsit közelebb hajolt Emily-hez.

- És ha azt mondanám Önnek, Mrs. Kent, hogy van egy olyan ajánlatom, amely által minden pénzügyi problémája megszűnne, akkor hajlandó lenne velem üzletet kötni? – A lány teljesen megnémult. Miféle ajánlata lehet? Miféle mocskos, perverz alak ez a Redstone? Ki tudja, mire képes.

- Eddig is jól eléldegéltem – válaszolta határozottan.

- Épp most hoztam Önt haza munkából, hétvégén a kaszinóban tartózkodik, a férje pedig isten tudja hol katonáskodik, amikor a háború már véget ért. Biztos vagyok benne, hogy jól jönne némi plusz pénz. – Emily tudta, hogy nem fogja sokáig bírni ennyi munkával és ilyen kevés jövedelemmel, főleg ha végleg magára marad. Próbált valamit kiolvasni a férfi arcából, de egyszerűen nem lehetett és rájött, hogy hiába keres bármit is, hiszen remekül tud blöffölni; gyerekjáték lenne megtévesztenie őt. A lány válasz helyett, csak bólintott egyet, nem merte hangosan is kimondani, hogy: igen, kíváncsi az ajánlatra. Túlságosan félt és túlságosan elítélendőnek tartotta a helyzetet. – Az ajánlatom nagyon egyszerű: segítsen nekem péntek és szombat esténként nyerni a Bet & Breakfastben.

- Mégis hogyan segíthetnék? – Emily szívéről nagy kő esett le. Arnold Redstone mégsem perverz és nem akarja őt utcai lányként futtatni.

- Mondja meg Sally-nek, hogy ezentúl Ön szeretné kiszolgálni az asztalunkat. Maga odasétál, feltölti a poharakat, közben alaposan szemügyre veszi minden játékos kártyáját. Én maradok utoljára, ha úgy látja, én rendelkezem a legjobb lapokkal, akkor teletölti a poharamat, ellenkező esetben csak félig. – Emily számára érthető volt az ötlet. Valószínűleg senkinek sem tűnne fel.

- És nekem ez miért is érné meg? – Egészen felbátorodott, már az első estéjén is kevésbé találta szimpatikusnak a játékosokat, így nem esett nehezére megfontolni az ajánlatot.

- Az esti nyereményem 25%-át önnek adnám. – Emily kíváncsian nézett Redstone-ra, nem tudta, hogy ez valójában, mennyi pénzt is jelent. – Ez nagyjából két-háromezer dollárt jelente egy estére. – Emily egy pillanatra még levegőt is elfelejtett venni. Ez rengeteg pénz, még Owennel ketten együtt sem kerestek ennyit összesen egy évben, és ezt egyetlen éjszaka kézhez kaphatná, heti szinten.

- És ha mégis veszít?

- Természetesen nem várhatom el Öntől, hogy fizessen nekem, így ha veszteség fordulna elő, akkor aznap este nem kap egy centet sem. – Emily nem gondolkodott tovább, nem volt min gondolkodnia. Túlságosan kellett neki a pénz.
- Rendben, Mr. Redstone. – A férfi kezét nyújtotta a lánynak, aki bizonytalanul, de megrázta azt, hogy egyezségük valóban életbe lépjen. Ezt követően szó nélkül kiszállt az autóból. Redstone még egyszer rámosolygott, majd a sofőrjéhez szólt, aki éppen a zsebében kotorászott a cigarettájáért. Ám ekkor Emily valami olyat látott, ami talán merőben megváltoztatta volna a véleményét. A sofőr nadrágjába egy pisztoly volt beszorítva, amely minden bizonnyal használatra kész volt. A jármű motorja beindult és rögvest elhajtottak, míg a lány csak utánuk maradt füstfelhőt bámulta, miközben az esőcseppek újra élés késként csapódtak az arcára.