Sally szívesen feláldozta a
csütörtöki ebédszünetét annak érdekében, hogy kolléganőjének segítségére
legyen. Azelőtt még sosem járt Mrs. Tildy boltjában, ami koránt sem volt
meglepő csekély jövedelmét tekintve. Örömkönnyek gyűltek a fiatal lány szemeibe,
mikor meglátta azt a temérdek méregdrága női ruhát. Kezeit végighúzta
mindegyiken, mintha ezzel a mozdulattal az összeset a sajátjának tudhatná.
Ujjai gyengéden érintették a finom anyagokat, egy-egy csipkénél megremegtek a
gyönyörűségtől. Abban a néhány pillanatban Sally úgy érezte, hogy ő bizony
mennybe ment s minden álma, amely a földi élet során nem valósulhatott meg,
ezúttal beteljesedni látszott.
- Szerintem neked nincs is
szükséged férfira – jegyezte meg Emily élcelődve.
- Nincs? – csattant fel Sally és
visszatért a túlvilági álmodozásából.
- Innen bármelyik ruha
maradéktalanul boldoggá tudna tenni téged.
- Tulajdonképpen igazad van –
helyeselt a lány. – De mégis szükségem van egy remek férfira, aki kifizeti
nekem ezeket a csodaszép darabokat – kezeivel játékosan végigzongorázott az
egyik állványon lógó ruhákon. Emily hangosan felkacagott barátnője
megjegyzésén. – Ezt már szeretem – mosolygott Sally. – Lássunk is hozzá a nagy
harci feladathoz. Milyenre gondoltál?
- Nem tudom. – Emily megrázta
vállait. Nem igazán volt tisztában azzal, hogy mi számít éppen divatosnak és mi
az, amit mondjuk egyáltalán nem illik viselni egy efféle összejövetelen.
- Redstone mit mondott, milyen
parti lesz? – érdeklődött tovább a lány.
- Egy előkelő partinak nevezte,
tele fontos emberekkel – válaszolta Emily unottan, közben letelepedett az egyik
székre, amely a kísérő vendégeknek szolgált.
- Fényűzés, csupa csillogás lesz
minden – Sally teátrális mozdulatokkal járta körbe Emily-t, miközben beszélt. –
A férfiak mind fekete-fehérben lesznek, mint valami elsőáldozáson vagy bar
mitzvah-n, teljesen mindegy – egy pillanatra megállt, majd vállat vonva
folytatta. – A lényeg, hogy nem a származáson lesz a hangsúly, sokkal inkább a pénzen.
A nagyon sok pénzen. Arnold bizonyára remekül fog festeni – kalandozott el.
- Sally, kérlek! – Emily csupán
üzlettársként tekintett Redstone-ra, ezért próbálta figyelmen kívül hagyni
munkatársa éles megjegyzéseit a férfi kinézetével kapcsolatban.
Arnold különben is teljes ellentéte
volt a férjének. Owen mindig is az a kisfiú volt, akit még régen megismert,
igyekezett a feladatokhoz felnőni, az akadályokat könnyűszerrel átvészelni. A
család volt számára az elsődleges, minden mást háttérbe helyezett, kivéve,
amikor úgy döntött, hogy részese akar lenni a nagy világháború történéseinek.
És mindez éppen akkor zajlott, amikor már elhatározták, hogy tovább gyarapítják
a családot. Owen volt a legboldogabb ember akkor, ám néhány hét múlva minden
megváltozott. Emily szörnyen aggódott férje miatt, ugyanakkor gyűlölte is, hogy
képes volt arra, hogy ott hagyja őt csakúgy.
- Semmi Sally! Arnold igenis jó
parti, elismerhetnéd végre. – Sóhajtot egy nagyot, majd leült barátnője mellé. –
Voltaképpen majd szétvet az irigység, hogy téged hívott el, nem pedig engem.
- Én nem akartam, hogy ez történjen
– mentegetőzött azonnal Emily. – Ha szeretnéd, beszélek vele és elmondom neki,
hogy te sokkal megfelelőbb lennél egy ilyen eseményre.
- Jaj, ne butáskodj már! – horkant
fel Sally s kezével a lány combjára csapott. – Te sokkal értelmesebb vagy
bármelyik úrinőnél, nem véletlen, hogy téged nézett ki magának. Hihetetlenül
intelligens vagy és gyönyörű, nem mellesleg a szád sem jár feleslegesen, mint
például most az enyém – nevetett. – Tudatában van annak, hogy nem fogsz
szégyent hozni rá.
- Nem is tudom – nyögte
összezavarodva Emily. – Hiszen még alig váltottunk csak néhány szót, mégis
honnan tudta volna leszűrni, hogy milyen is vagyok.
- Jaj, aranyom! A kisugárzásoddal
megbabonáztad őt. – Mindkettejük ajka mosolyra húzódott, ám Emily még mindig
nehezen tudta elfogadni helyzetét.
- Azt sem tudom, hogy egy ilyen
partin, mit illik viselni, vagy egyáltalán a hajammal mi a fenét kezdjek –
fújta kétségbeesetten. – Feltűzzem vagy hagyjam leengedve? Ha feltűzöm, az
olyan egyszerű megoldásnak tűnik, ha leengedem, akkor meg úgy nézek ki, mint
egy vidékről érkezett agrárcsemete.
- Túl aggódod. Egyébként tűzd fel,
mert az elegáns.
A ruhaválasztás már könnyebben
ment. Megegyeztek abban, hogy a fekete színt semmiképp sem részesítik előnyben,
hiszen nem temetésről volt szó. A selymet, mint anyagot is elvetették, az túl
cicomás volt, túlságosan is a csillogást tükrözte és mindemellett nagyon nehéz
kibírni, hogy az ember ne azt simogassa egész este rendkívüli tapintása miatt.
Végül egy aranybarna mellett döntöttek, amely Mrs. Tildy lányának a ruhájához
volt hasonló. Elegáns, nem túl pompás, de mégis látszott rajta, hogy nem egy-két
dollárba került a sarki turkálóban.
Emily idegesen tördelte a kezét az
Atlantic City-be vezető úton. Arnold nem tartott vele, ő már korábban
odautazott üzleti ügyek miatt, így egy kocsit küldetett a lányért. Szörnyen
izgult és félt is, különös érzések keveredtek benne és titokban alig várta,
hogy Redstone meglássa őt abban a káprázatos ruhában. Amint az összejövetelt
adó házhoz értek, Emily émelyegni kezdett és úgy érezte, rögvest elájul. Irtózott
a gondolattól, hogy be kell sétálnia annyi ismeretlen ember közé. Talán
észreveszik rajta, hogy nem is közéjük való és kigúnyolják. Az ajtónál egy
idősödő férfi üdvözölte őt elsőként, aki minden bizonnyal az érkező vendégeket
fogadta. Elvette tőle a kabátját, majd egyenesen felvezette az emeletre. A
földszint csendes volt, csak a konyhalányok és a pincérek futkostak idegesen
ide-oda. A lány még sosem járt ehhez fogható házban. Hatalmas volt. Míg felfelé
haladtak a lépcsőn, a falon rengeteg családi képet tudott megcsodálni.
Mindegyikről a gazdagság árulkodott. Aztán amikor végre felértek, egy nyitott
ajtó fogadta őket, ahol Emily meglátta azt a jó néhány szintén rengeteg pénzt
sugárzó emberi alakot. Mindenki gyönyörű ruhákban tündökölt.
- Erre, kisasszony! – szólt neki az
idősödő férfi és kezével az ajtó felé irányította őt. Emily összeszedte minden
bátorságát és elindult a többi ember közé. A terem óriási volt, a végében pedig
egy konkrét zenekar adta a vidám hangulatot. Az emberek kisebb csoportba
rendeződtek, mindegyikük kezében egy-egy pezsgőspohár volt, valami finomsággal
megtöltve. A lány lázasan kereste párját, ám sehol sem találta. Próbált
kedvesen mosolyogni, hogy leplezze izgatottságát és félelmét.
- Mrs. Kent? – Emily végre
fellélegzett, egy ismerős hang szólította meg őt a háta mögül.
- Mr. Lanzani! – a lány hangja
meglepődöttséggel teli volt. Nem számított arra, hogy Arnoldon kívül mást is
ismerni fog.
- Nahát, Mrs. Kent! – a férfi sem
leplezte, hogy váratlanul érte kettejük találkozása. – Nem is említette, hogy
vannak ismerősei Atlantic City-ben.
- Mert nincsenek. Igazából csak
elkísértem az egyik – Emily megakadt, nem tudta, hogyan nevezze meg Redstone-t.
Barátjának nem hívhatta, mert az nem lett volna helyénvaló, ha azt mondja, hogy
az üzlettársa, az még több kétértelmű gondolatot vont volna maga után.
- Mr. Lanzani! – Egy újabb ismerős
hang mentette meg a lányt a kínos próbálkozásától.
- Mr. Redstone! – az olasz fiú
hangján ismét a meglepődöttség érződött.
- Mrs. Kent! – Arnold ezúttal
Emily-hez fordult, akinek az egyik kezét a sajátjába vette, majd az ajakihoz
emelte, hogy köszöntse a lányt. – Nem is mondta, hogy Ön is részt vesz Mr. Robertson
partiján – fordult a férfi Vittorio-hoz.
- Csak ma délelőtt vált biztossá,
hogy meg tudok jelenni – válaszolta az olasz határozottan. Tapintható volt a
feszültség kettejük között, ezért Lanzani jobbnak látta, ha távozik. – Örülök,
hogy találkoztunk, Mrs. Kent. Igazán gyönyörű ebben a ruhában – Emily pironkodva
köszönte meg a férfi bókját. – További szép estét Önöknek! – köszönt el végül
és már ott sem volt.
- Jöjjön, bemutatom Önt néhány
barátomnak. – Arnold kissé megemelte jobb karját, hogy a lány belé tudjon
kapaszkodni. Eddig még egyszer sem kerültek ilyen közel egymáshoz. Emily-t
valami igazán különös érzés járta át. A férfi mellett biztonságban érezte magát
végre, de talán csak azért, mert ő volt az egyetlen, akit ismert. Redstone
közölte a lánnyal, hogy ezúttal Miss Kentnek fogja őt szólítani annak érdekében,
hogy mindenféle kínos kérdést elkerüljenek. Emily nem is tiltakozott, ő is
jobbnak látta, ha mások azt gondolják, hogy még férjezetlen. Arnold szívesen
mutatkozott a lánnyal, ráadásul végre megbizonyosodhatott arról is, hogy Emily
nem csak egy egyszerű bolti eladó. Az esze nagyon is a helyén volt, olyannyira,
hogy beszélgető partnereit többször is elkápráztatta határozott véleményével.
Még maga Redstone is meglepődött a lány rátermettségén, hiszen odahaza nem
igazán nyitotta ki a száját, csak ha nagyon muszáj volt.
Később Emily szemügyre vette az
erkélyt is. Arnold éppen fontos üzleti ügyekről tanácskozott, így nem kívánt
belefolyni a társalgásba, nehogy ártson a férfi kapcsolatainak. Az erkély is
hatalmas volt és legalább annyira fényűző, mint az egész lakás. A lány a kőből
készült korláthoz sétált és onnan figyelte az óceánt, illetve a korzón
karonfogva sétáló embereket. Már harmadik pohár pezsgőjét kortyolgatta és el is
döntötte, hogy ennyi bizony elég lesz neki, mert már kóválygott egy kissé a
feje. Megfordult, hogy körülnézzen az erkélyen is, hátha Vittorio ott van még
és elszórakoztatja őt, amíg egyedül kell lennie. De a szeme valaki egészen
máson akadt meg. Arnold bent a teremben beszélgetett, nem messze az erkélytől.
Emily tökéletesen rálátott a férfira, aki úgy tűnt rendkívül belemerült
partnere mondandójába. Kezében egy csészét tartott, egész este csak teát
kortyolgatott, nem túl meglepő módon. A lánynak eszébe jutott, hogy barátnője,
Sally még ruhaválasztás közben dicsérte Arnold külsejét. Elmosolyodott a
felidézett emlék miatt, és ahogyan végignézett a férfin, utólagosan kénytelen
volt egyetérteni Sally-vel. Redstone tetőtől talpig úriember volt, ezt nem
lehetett túlmagyarázni, csak a vak nem vette észre. Úgy tűnt ezúttal Emily is
kilépett a vakok sorából, s Arnoldra férfiként tekintett. Már percek óta
figyelte őt, miközben elkalandozott, de végül pillantása találkozott a
férfiéval. Szerette volna tekintetét más irányba terelni, de képtelen volt rá,
a sötét szemek fogva tartották az övét. Pár pillanat múlva Redstone elnézést
kért beszélgetőpartnerétől és egyenesen Emily felé vette az irányt. A lány idegességében
újra az óceán felé fordult és úgy várta a férfi közeledtét. Arnold óvatosan
megérintette Emily derekát, aki egy mosollyal üdvözölte az üzlettársát.
Üzlettárs. Erőteljesen próbált ennél a megnevezésnél maradni.
- Igazán restellem, hogy ilyen
hosszasan magára hagytam – kért elnézést a férfi.
- Nem számít – válaszolta Emily egy
újabb mosoly kíséretében.
- Fázik? Azt hiszem, ideje
indulnunk. – Arnold nem várta meg, míg a lány válaszolt. Karját ismét
felajánlotta neki és így távoztak a partiról. Egy közel két órás autóút várt
rájuk hazáig, ezért a férfi szinte kötelezte Emily-t, hogy aludjon az úton,
mivel már amúgy is későre járt. Így is tett, egészen New Yorkig húzta a lóbőrt,
de mielőtt még a lakásához értek volna, Redstone felébresztette, hogy legyen
ideje összeszednie magát. Amint az autó megállt a ház előtt, Emily egy
fájdalmas sóhajjal konstatálta, hogy zuhog az eső. Arnold nem tétovázott sokáig
és szinte azonnal felajánlotta neki, hogy egy esernyővel elkíséri az ajtóig. Emily
bedugta a zárba a kulcsot, de mielőtt még kinyitotta volna az ajtót,
visszafordult a férfihoz, aki türelmesen tartotta az ernyőt felettük.
- Örülök, hogy elkísérhettem Önt ma
este - vallotta be pironkodva.
- Én örülök, hogy elfogadta a
meghívásomat – válaszolta Redstone.
Csak álltak egymással szemben
teljes csendben, ami különösképp nem volt kínos egyáltalán. Valami ott lebegett
közöttük, valami megmagyarázhatatlan, aminek következtében egyiküknek sem tűnt
fel a percek óta tartó szótlanság. Körülölelte őket ez a furcsa pillanat, s úgy
tűnt örökre az esernyő alatt maradnak, ha egyikük sem szólal meg. Végül Emily-nek
tűnt fel ez a fura semmi, ami közöttük zajlott.
- Akkor jövőhéten találkozunk –
jelentette ki a lány, ám mielőtt megfordulhatott volna, Arnold szavai szinte
megdermesztették őt.
- Igazán gyönyörű volt ma este,
Mrs. Kent. – Egész este arra várt, hogy a férfi megdicsérje őt, de addig a
pillanatig egyszer sem tette.
- Köszönöm, uram – felelte pironkodva.
– Csak egy valamit sajnálok – Emily bátorságot vett magán és úgy döntött
megemlíti azt az egy dolgot, amely az este folyamán nem történt meg, pedig
voltaképpen ezért hívta el őt a férfi.
- Nocsak, mi lenne az? –
kíváncsiskodott azonnal Arnold.
- Hogy elmaradt az a bizonyos tánc.
– Arca kipirult, ajkait pedig erősen összeszorította zavarában.
- Ígérem, hamarosan bepótoljuk –
mondta a férfi a jellegzetes félmosolya kíséretében. – Jó éjt, Mrs. Kent!